Kréta nagyon színes, nagyon változatos és izgalmas, de ellentmondásokkal teli. Egy hét alatt szinte semmit nem ismerhetünk meg belőle. Első körben csak arra van idő, hogy a kötelező látványosságokat megnézzük, és az óriási távolságok miatt ráadásul rengeteget kell autóban ülni. Ennek ellenére nagyon szerettem ezt a nyaralást Kelet-Krétán. „Kelet-Kréta rejtett kincsei” bővebben
Kategória: Utazások
Milos, a színes „bányasziget”
Milosra úgy jutottunk el, hogy két héttel az esküvőnk előtt a férjem (akkor még csak vőlegényem🙂) megkérdezte, hogy hová szeretnék menni nászútra. Mert igaz, hogy 13 év után házasodtunk össze, de hát nászút nélkül nincs igazi esküvő. És ha már szerelem, akkor a választásom egyértelműen Milos lett. 1820-ban ugyanis itt találták meg a szerelem istennőjének, Aphroditénak a szobrát, melynek közismertebb neve milói Vénusz. Napjainkban a Louvre kiállításának egyik gyöngyszeme (anno ügyesen csinálták a franciák, a story-t érdemes elolvasni a Wikipédián).
Korfu, az Istenek kertje
Az idei évben harmadszor jutottam el Korfura. Különleges utazás volt ez két okból. Az augusztus végén beharangozott járványügyi intézkedések miatt esélyes volt, hogy itthon két hét karanténnal meghosszabbítjuk a nyaralást, hát így is lett🙂. Másrészt szerettem volna végre megtudni, hogy mit jelent nekem ez a sziget, mert sok mindent szerettem benne, de valami pici mindig hiányzott. Közben eltelt hat év, aztán idén nyáron újraolvastam Gerald Durrell könyveit és most valahogy más szemmel csodálkoztam rá a szigetre, mint korábban. Idén lopta be magát Korfu végleg a szívembe és lett számomra az egyik legszerethetőbb görög sziget Amorgos, Santorini és Lefkada után. „Korfu, az Istenek kertje” bővebben
Lefkada, avagy a kék ötven árnyalata
Lefkada összességében a képzeletbeli dobogóm második helyezettje holtversenyben Santorinivel. Ez van, nem tudtam dönteni.🙂 Tengerpartok és a víz tekintetében azonban egyelőre nincs vetélytársa. Kétszer is bejártam már, de a tenger mindig itt volt a legizgalmasabb. Hatalmas hullámok, szinte foszforeszkáló karibi-kék víz, többméteres sziklák, izgalmasan megközelíthető, mélybe leszakadó partok, ezt mind nyújtani tudja ez a sziget, sőt még többet is. „Lefkada, avagy a kék ötven árnyalata” bővebben
Santorini vs Amorgos: fekete homok, fehér sziklakolostor
A görög szigetek toplistám első két helyezettje. Amorgos a befutó, pedig nem volt könnyű dolga, hiszen ezen az úton Santorini után kellett bizonyítania. 2010-ben elindultam a régi álmom megvalósítása felé és megszerveztem egy 13 napos, hátizsákos utat, melyből 4 napot Santorinin, 5 napot Amorgoson, 2 napot pedig Athénban töltöttünk. Kettő az utazással telt, csak hogy kijöjjön a matek:). „Santorini vs Amorgos: fekete homok, fehér sziklakolostor” bővebben