KÉKTÚRA Nagykovácsitól Vértestolnáig

A magyarországi Szent Jakab zarándoklat óta nem voltam hosszabb túrán, így már nagyon vártam, hogy végre ismét túracipő kerüljön a lábamra és elindulhassak.

A Kéktúrával összefüggésben nagyon sok mindent elolvastam télen, gyűjtöttem az információkat, februárban megvettem a TEKA kártyát, a bélyegzőfüzetet, a térképet és terveztem az április végi elindulást. Aztán jött az a fránya járvány, ami keresztülhúzta a tavaszi gyaloglást. Na és utána Medárd, aki pedig annyi zivatart varázsolt júniusban, hogy ismét izgulhattam…. mert hát az időjárás nem volt éppen túrabarát. És láss csodát, az indulás reggelén még hatalmas szürke felhők hömpölyögtek az égen, de az erős szél már söpörte őket kifelé.

Első nap egy “könnyebb” 18-19 km volt a Nagykovácsi-Kesztölc szakaszra tervezve, mivel nem tudtuk, milyen a terep és a kondíciónk. Hát még szerencse, hogy csak ennyit terveztünk. A Nagykovácsi-Piliscsaba szakaszt ismerős terepként üdvözöltük, ezt egyszer már megtettük, igaz biciklivel.

Júniusi vadvirágos mezők, hatalmas szél, eső áztatta erdők és trópusi páratartalom jellemezte ezt a szakaszt. Piliscsabáig gyorsan telt az idő, az első pecsételést itt ejtettük meg a vasútállomáson, jó érzés volt:). Piliscsévig egy monoton, homokos úton elég lassan fogyott a távolság, a kis szlovák település azonban kárpótolt a fáradalmakért. Nagyon cuki, rendezett, tiszta község gyönyörű környezetben. Szemben a Pilis-nyereg, és körben hegyek mindenhol.

Nagyon kerülgetett minket az eső, de valahogy mindig megúsztuk. A Klastrompusztáig tartó úton éreztük először, hogy terep szempontjából a Kéktúra kicsit más lesz, mint a Szent Jakab zarándoklat. Itt kaptunk először ízelítőt a folyamatos emelkedőkből, amiből majd lesz még néhány a következő napokban. Klastrompusztán megöleltük a 900 éves Pálosfát és eltöltöttünk egy kis időt a kolostor romjainál.

Pálos kolostorrom

Kesztölcöt a borospincék utcáján végighaladva értük el, a nap is kisütött, igazi mediterrán hangulatot varázsolva a szőlődombokkal körülvett kis településnek.

Szállásunk estére a Kostel panzió volt, ahol rajtunk kívül csak egy német pár aludt. Nagyon kellemes szállás, barátságos személyzettel, finom saját borral és reggelivel. Érzékelhető volt a turisták hiánya, az étterem sem működött, de mi szerettük ezt a csöndet és nyugalmat. Vacsorát végül házhoz rendeltünk Dorogról a Pizza Casa Luigi-tól. Ennek ellenére ár-érték arányban tökéletes szállás volt, jót aludtunk itt.

A második napon aztán megmutatta nekünk a Kéktúra az igazi arcát. Dorogig  még sima, homokos úton, akácos erdőben haladtunk. Itt találkoztunk először kéktúrázóval, másnap még láttunk 4-5 embert, aztán ennyi volt a létszám. Valójában egyedül meneteltünk szinte mindenhol. Ez valószínűleg másképp van járvány nélküli időkben, de mi szerettük ezt. Dorog óvárosa kellemes meglepetés volt, de aztán eddig tartott a nap kényelmes része. Elhagyva a Pilist átlépünk a Gerecsébe, ahol elkezdődött a hullámvasutazás a Gete-hegyre fel majd le.

Felfelé a Getére

Kaptatók és ereszkedők váltották egymást, a táj fantasztikus, de volt pár pillanat, amikor a fáradtságtól úgy éreztem, nem igazán bírok továbbmenni.

Gete
Tokodi pincék

Tokodig meredek, sziklás ereszkedőn haladtunk lefelé, a terep bokát és cipőt próbáló. Vízvételezés után felkapaszkodtunk a Hegyes-kőre, majd onnan le a tokodi pincékig. Rövid pihenő után nekivágtunk az utolsó szakasznak, először megint felfelé kaptattunk, majd lecsorogtunk Mogyorósbányára, ahol a szállásunk volt a Szalma vendégházban. Délután 5-re érkeztünk meg, és bár az első naphoz hasonlóan 20-22 kilométert tettünk meg, időben és fáradtságban messze túlszárnyaltuk azt. Ez volt a legkeményebb nap. Egy gyors mosás és vacsora után nem kellett minket altatni. Az esti étkezést itt is csak házhoz rendeléssel tudtuk megoldani Tátról a Retro Grill Cafe-ból, de ez is kiválóan működött és kényelmes volt.

Harmadik nap nehéz, fájós lábakkal ébredtünk és még a boltba is el kellett gyalogolni, hogy legyen valami kis útravalónk. A 900 főt számláló falu igazi kis hegyi paradicsom, erdőkkel, forrásokkal, jó levegővel.

Mogyorósbánya

Nehezen indulunk el, a távolsági busz sofőrje fel akar venni minket, de mi csak intünk, bár szívesen felszállnánk.

Öreg-kő

Hűvös, hegyi úton felgyalogolunk az Öreg-kő aljába, majd leereszkedve egy búzamezővel körülölelt, napsütéses zarándokúton haladunk PéliföldszentkeresztigAz előző nap igazi fizikai erőpróba volt, ez a nap a lelkünket simogatja.

Források, zarándokhelyek és színes, virágládaként funkcionáló  régi biciklik (jó ötlet!) keresztezik utunkat.

 Pihenünk egyet a szalézi rendház kis kertjében, Don Bosco útmutatásait olvasgatjuk.

Szalézi rendház Péliföldszentkereszt

Következő pihenőhelyünkön, Pusztamaróton, a történelmi emlékhellyel, a régi kis temetővel és az öreg fenyővel körülvéve nagyon érezni az időt.

Nincs senki más a hatalmas réten, egyszerűen hagyjuk, hogy hasson ránk a hely. Innen is nehéz elindulni, annyira elmélyülős, magába fordulós hely, itt akár vége is lehetne az útnak.

Mégis menni kell, mert Tardos a célállomás. A Gerecse oldalában hatalmas mészkősziklák között, medvehagyma illatfelhőben haladunk, a táj változatossága el is űzi a fáradtságunkat.

Tardos nagyon helyes falu festői természeti környezetben.

Serédi kastély Tardos

Szállásunk a Kemencés Fogadóban van és végre nyitva az étterem is, jól be is vacsorázunk. Este nagy dilemma előtt állunk, mivel felmérve az erőnket és az eddigi terepviszonyokat, úgy látjuk, hogy a következő napra tervezett szakasz nem vállalható. Így újratervezünk és abban maradunk, hogy maximum még két napot fogunk gyalogolni.

Negyedik napunk egy finom reggelivel indul a Fogadóban, utána jó tempóban haladunk.

Kilátás a Gerecse oldalából

A célállomás végül Tarján, ami elég nagy letérő a Kéktúráról, de nincs máshol szállás és Szárligetig nem tudunk egy nap alatt elmenni. A terep nagyon kellemes, könnyű erdei út, kicsit monoton, meditálós. A Bánya-hegyen bélyegzünk, aztán tempósan haladunk Vértestolna felé…..és akkor megtörténik a baj. A terep sziklásabb lesz és a párom egy rossz lépéssel kificamítja a bokáját. Én már abban a pillanatban tudom, hogy ezzel már nem fogunk továbbmenni, így is még húsz percet kell gyalogolnunk, mire leérünk Vértestolnára. Addigra kétszer akkorára dagad a bokája, nehezen tud ráállni. Szerencsére éppen jön a távolsági busz, azzal be tudunk menni Tatára, onnan pedig vonattal Budapestre. Nem pont így terveztük a befejezést, de arra éppen elég volt ez a három és fél nap, hogy kicsit megismerkedjünk a kéktúrázás szépségeivel és nehézségeivel, hogy legközelebb már rutinosabban vághassunk neki.

Folytatás következik……….Vértestolnáról.

 

Hogy tetszett a bejegyzés?

Átlag: 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Még senki nem szavazott, legyél te az első.