Kréta nagyon színes, nagyon változatos és izgalmas, de ellentmondásokkal teli. Egy hét alatt szinte semmit nem ismerhetünk meg belőle. Első körben csak arra van idő, hogy a kötelező látványosságokat megnézzük, és az óriási távolságok miatt ráadásul rengeteget kell autóban ülni. Ennek ellenére nagyon szerettem ezt a nyaralást Kelet-Krétán.
Életünkben először mentünk Görögországba utazási irodával, de valószínűleg utoljára. Nászajándékba kaptunk a barátainktól egy utazási utalványt, amit el kellett költeni egy éven belül. Kelet-Krétát szemeltük ki, így visszagondolva, azt hiszem, jól döntöttünk. Az utazási irodával alapvetően nincs semmi gondom, de ezt az utat kb. a 2/3 költségből összehoztuk volna saját szervezésben. Így is csak a repülőjegy, a transzfer és a szállás volt benne az árban, a többit mi intéztük.
A szállásunk Anissaras üdülőhelyen, a Portokali Apartments-ben volt, a környezet kellemes, de a szoba elég minimál. Viszont a házigazdák szuper cukik voltak, és a medence, meg a bár na és esténként a sok mojito koktél kárpótolt az esetleges hiányosságokért.
A part Anissaras-nál nem a legjobb, a víz lapos sziklákkal van tele és hát itt is jellemző a Kréta északi részének teljes beépítettsége. Jellemzően all inclusive csili-vili szállások a part mentén, tele idős német turistákkal, akik szinte ki sem teszik onnan a lábukat a nyaralás alatt. Nem bántás, csak ez a helyzet tönkreteszi a kis helyi vendéglátósokat és az autentikus hangulatot. Sajnos Kréta északi része nyaralás szempontjából nem a szívem csücske pont az előzőek miatt. Ezen kívül viszont a sziget tele van kincsekkel. Bejárása és megismerése nehéz és fárasztó, nem adja könnyen magát, de ami ott van, az tényleg Görögország koncentrált sűrítménye.
Második nap reggel autót béreltünk és felkanyarogtunk a Lasithi-fennsíkra, amely Kréta éléskamrája. Rengeteg gabonát és zöldségfélét termesztenek ezen a vidéken. Kréta kopársága itt nem érvényesül annyira, nagyon zöld és termékeny terület.
A múltban több ezer szélmalom biztosította a vizet az öntözéshez, ma már csak emlékként maradtak fenn. Ezen a vidéken található a Dikti-barlang is, ahol a mitológia szerint Zeusz született, de nekünk nem volt már erőnk elmenni. Nyugodt, békés itt a táj, nekem nagyon tetszett Krétának ez az arca.
A sok autókázás után, és mivel 38 fok volt, tengerpartra vágytunk. Mivel a déli part volt a legközelebb, elindultunk Ierapetra felé. A déli oldalra átvezető út fantasztikus volt, meseszép kilátással.
A városon csak áthajtottunk, biztos szép a tengerparti sétány és az óváros, de mi nem mentünk arra, így bennem sajnos csak a poros, melegházakkal borított külvárosi rész maradt meg. Kréta ezen délkeleti partján amúgy mindenhol látni fóliasátrakat, hát nem mondom, hogy szép látvány.
Ám miután elhagyjuk a várost, csendes, kis tengerparti falvakat találunk, néhány tavernával és igazi helyi hangulattal, csodás partokkal, ahol lézengenek a strandolók. Ilyen Keratókambosz és Tsoutsouros, ezeket nagyon szerettük, utóbbira még egyszer visszamentünk az utolsó napon.
Ezek jellemzően széles, tágas, kicsit vad partok, a víz zöldes-kék és nagyon tiszta. Sárga és szürke homok, sok-sok színes kavics és majdnem állandóan fújó szél jellemzi. Emlékszem, itt sosem volt melegem a tengerparton, bár a nap afrikai forrósággal sütött.
A harmadik napon a Mirabello-öböl volt az elsődleges úticél. Magas hegyekkel körbevett csodaszép öböl, minden települése nagyon igényes, de mégsem hivalkodó, nincsenek túl magas szállodák, nem a tömegturizmus jellemzi. Itt található a modern luxusszállodákat felvonultató Elounda és a mínoszi kultúrát őrző Gúrnia is, utóbbit nem láttuk, de akinek belefér az idejébe, mindenképp nézze meg! Krétában számomra az a legvarázslatosabb, hogy néhány kilométer autózás után vissza tudunk repülni 3.000 évet az időben.
Kelet-Kréta „fővárosa”, Agios Nikolaos elsősorban fekvése miatt egy kis ékszerdoboz. A Vulismeni-tó körüli rész a legszebb, a parti sétány tele van kávézókkal, tavernákkal, a meredek domboldalról viszont kiváló a panoráma, látni a tengert és a tavat is egyszerre. Mi nappal ejtettük útba, de szerintem este is érdemes felkeresni.
Spinalonga egyik kedvenc regényem (Victoria Hislop: A sziget) helyszíne, régóta vágytam, hogy megnézzem a maga valóságában. A sziget a múlt század közepéig lepratelepként működött egy 16. századi velencei erődben.
A szemben lévő Pláka falucskából szállították nekik az alapvető élelmiszereket, de alapvetően egy önálló közösség volt iskolával, templommal, boltokkal.
Hajóval át lehet menni körbenézni, van idegenvezetés is. Mi inkább sétáltunk egyet Plákában, ahol minden bolt nagyon kék és a növényzet nagyon buja, igazi romantikus tengerparti település.
A negyedik napon úgy gondoltuk, hogy a híres Vai beach-en töltjük az egész napot, majd visszamegyünk a szállásra.
A táj errefelé szelídebb, nincsenek annyira magas hegyek, néhol vörös kősivatagon haladunk át, máshol füves-bokros sztyeppére emlékeztet a domborzat, a tengerpartok kihaltak és a víz kristálytiszta.
A Vai beach tényleg különleges a hatalmas pálmaliget szélén és a természeti környezeten túl a víz színe is a nekem tetsző türkizes zöldes-kékes és nagyon tiszta. Tetszett, hogy a taverna hűvös fák alatt található, be lehet vonulni, ha a hőség már kibírhatatlan.
Kora délutánra viszont látványos lett a tömeg, ezért felkötöttük a nyúlcipőt és elindultunk délre a keleti part mentén. Ekkor már tudtuk, hogy nem megyünk vissza a szállásunkra, tehát valahol el kell töltenünk egy éjszakát.
Mivel arrafelé nincs sok település és szállás, Kato Zakros lett a spontán választásunk és reménykedtünk, hogy lesz szabad hely egy éjszakára. Ekkor még nem tudtam, hogy ez lesz az egyik legszebb élményem ezen a krétai nyaraláson.
Tényleg időutazás, amit itt érez az ember. A szállásunk teraszáról kitekintve a 3.000 éves mínoszi palota romjai tárultak elénk, szemben pedig a Halottak völgye, aminek barlangjai az ókorban temetkezési helyül szolgáltak az ott élőknek. Túrázni is lehet a szurdokvölgyben, nekünk sajnos nem fért bele az időbe.
A falu jelenleg is csak pár szállás, néhány taverna és egy kis strand a magas, kopár hegyekkel körülvéve.
Nagyon erős a hely energiája. A vörös kősivatagban egy gyönyörű növényekkel tarkított buja oázis, mely őrzi a múlt emlékeit, és mindent körülölel a csend és nyugalom. Nekem ez volt Kato Zakros.
Délután még fürödtünk egyet a falu kis strandján, aztán egy istenit vacsoráztunk a családias Nikos Platanakis tavernában. Amúgy szerintem mindegyik étterem egyszerű, de finom, friss helyi ételeket szolgál fel és közvetlenül a tengert bámulhatod, szinte a parton fogyaszthatod el a sok finomságot.
Az ötödik nap reggel sétáltunk egyet a palota romjainál, csobbantunk egyet a tengerben, aztán folytattuk az utat még délebbre.
A Xerokambos beach karibi hangulatot árasztott. Paradicsomi állapotok jellemezték: kevés ember, sekély, lassan mélyülő, kristálytiszta világoskék víz, teljes nyugalom. Nincs kiépítve, csak néhány napágy van, semmi más, egyszerűen tökéletes.
Az egész napot ott töltöttük, aztán késő délután visszaindultunk Anissaras-ba. Maradtam volna még, akár egy hetet is el tudtam volna tölteni ezen a keleti parton. Igazi elvonulós kikapcsolódás volt, ez a vidék még őrzi Kréta eredeti hangulatát.
A hatodik napon visszamentünk a Lasithi-fennsíkra és meglátogattuk Kritsa kis hegyi falvát. Ez a település máig őrzi a néphagyományokat, főleg szőtteseiről híres. A domboldalra felfutó utcácskái tele vannak színes boltocskákkal, melyekben ezek a helyi kézműves termékek kaphatók. A helyi asszonyok pedig sok esetben a boltok előtt ülnek, dolgoznak és beszélgetnek, közben pedig jut egy-egy kedves mosoly az arra járó turistáknak is🙂.
Délután visszamentünk a Tsoutsouros beach-re, csak napoztunk és fürödtünk a mélykék vízben. Azt is szerettük itt, hogy a nyugágyakért nem kellett külön fizetni, fogyasztásért cserébe ingyen voltak.
Az utolsó, hetedik napon elautókáztunk Mochlos tengerparti településére a Mirabello-öbölben. Ez a kis halászfalu szerencsére autentikus tudott maradni, hangulatos kávézói, tavernái vannak. A szemben lévő szigeten pedig mínoszi romokat tártak fel, szabad szemmel is láthatók a partról.
A délutánt a Voulisma strandon töltöttük. Lépcsőn kell lejutni, a parkolás kissé macerás a főút mellett, de a part és a víz is nagyon szép, kicsit ez is karibi hangulatú. Az embertömeg azonban sokszorosa a keleti parthoz képest.
+1 tipp: Chrissi szigete, amely megér egy látogatást (legalábbis a velünk egy szálláson lévő magyarok szerint), mi ezt kihagytuk és még sok mást is valószínűleg. Kréta azonban ilyen, sok-sok nyaralás és megtett kilométer kell hozzá, hogy minden szegletét felfedezhessük🙂.